Csiky Tibor, Olaszliszka, 1932. júl. 19. - Budapest, 1989. ápr. 1. Olaszliszka szülöttének, Csiky Tibor szobrászművésznek állítottak emlékszobrot a Zempléni Művészeti Fesztivál rendezvényeként 2004 augusztus 16-án délelőtt a település általános iskolájának udvarán. 2005 augusztusában Csiky Tibor Nemzetközi Szoborpark nyílt az Önkormányzat udvarán kialakított szabadtéri kiállító téren. Csiky Tibor szobrászati tevékenysége mellett a hetvenes években készült fotómunkái, majd később rajzai is fontos részét képezik életművének. Az 1960-as években induló művészgeneráció egyik legtehetségesebb és legeredetibb tagja, aki olyan művészek szellemi irányítása alatt bontogatta szárnyait, mint Veszelszky Béla vagy Korniss Dezső. Művészeti pályájának kezdetén fával, majd néhány kivételtől eltekintve fémmel dolgozott. A Budapesti Tudományegyetem Természettudományi Karán matematika- fizika szakos hallgatóként kezdte tanulmányait, végül a magyar irodalom szakon kapott diplomát.

Az 1956-os forradalom és szabadságharcban fegyverrel vett részt. Ezután Balkányban, majd 1960-tól Budapesten volt kollégiumi nevelőtanár. 1963-ban kapcsolatba került a Zuglói Körrel. A szobrászattal öntevékenyen kezdett foglalkozni. Körplasztikák után táblakép méretű organikus absztrakt fa-reliefeket készített, kísérletezett festett relieffel is. 1964-ben volt az első önálló kiállítása. 1970-től vett részt a Villányi Szobrász Alkotótelep munkájában. Ebben az időben a fémet választotta anyagul, főleg sárgarézből és krómacélból komponálta műveit. Népművészeti eredetű kompozíciói is vannak. 1976-tól a Tokaji Alkotótelepet vezette. A 70-es évektől a modern magyar művészet meghatározó egyénisége.

A templomok tornyaiban függő, hangjukat naponként többször is hallató harangok szinte elválaszthatatlanul részei lettek életünknek, hiszen a harangszó állandó kísérője a keresztény ember mindennapjainak.

Hazánkban a harang sok évszázados közismertségét tanúsítja az a sokféle közmondás, szólás, amely a magyar nyelvben él ezzel az ősi eszközzel kapcsolatban. Maga a harang szó valószínűleg csuvas-török eredetű már a honfoglalás előtti időktől kezdve él nyelvünkben. A szófukar ember hallgat, mint a néma harang. Valaminek a közeli pusztulását, jelzi, ha megkondítják felette a harangot. Majd megadja a nagy harang, a kicsi meg ráhúzza mondják, ha reménytelen az adósság megfizetését várni. Amint öntik a harangot, úgy szól amilyen a munka, olyan az eredménye. A magas termetű ember hosszú, mint a harangláb. Aki csak bizonytalanul ismer valamit, az csak hallott valamit harangozni, de nem tudja, hol. A reménytelen kimenetelű dolgokra rálegyintenek: ennek már harangoztak. Akinek fogalma sincs valamiről, arról azt mondják: annyit ért hozzá, mint hajdú a harangöntéshez. Ezt a közkedveltséget tanúsítja a szakrális költészet és a képzőművészet is.

Fussunk tehát végig a harangok történetén, egy-egy fontos állomáshelyről megemlékezve:

A harangok feltalálójának a tudós és szentéletű Nolai Szent Paulinust (+ 431) tartja a legenda. A főpap egy csendes alkonyaton elmélkedését végezte az erdő mélyén, miközben a lenyugvó nap fénye átszűrődött a fák lombkoronáján. Paulinus hamarosan egy tisztásra ért, melyet hatalmas virágszőnyeg borított. A Szent e csodálatos látványtól így kiáltott fel: Áldassál és dicsőíttessél világ Ura, égi trónodon. Adj nekem jelet, hogy velem vagy, és velem maradsz életem végéig! Erre csilingelés töltötte be az illatos levegőt, és a föld felé hajló virágkelyhek, melyeket a lágy szellő hozott mozgásba mint megannyi kis harang, ringani kezdtek száraikon. Ennek az eseménynek emlékére, hogy a világ Ura örökké áldva legyen, óriási virágkelyhet öntött ércből, melyet arra használt, hogy papjait és híveit Isten imádására szólítsa általa.

Ez a gyönyörű legenda a valóságban nem fedi a történeti igazságokat. Hogy ki találta fel, ki öntötte először a harangot, mikor és hol, azt még távolról sem lehet pontosan meghatározni.

Történelmi adatok igazolják, hogy Kínában már a Kr. e. II. évezredben használatban volt a harang, asszír ásatások alkalmával pedig 3000 éves harangocskák kerültek felszínre. Ezekkel nagyjából egyidősek az Egyiptomban talált harangősök.

Vallási célra a legrégebbi kortól használták a harangocskákat. A főpapok és világi fejedelmek ruháinak állandó kísérői közé tartoztak a csengettyűk. A görögöknél és a rómaiaknál bár még mindig a méltóságok és magasabb rangúak jelvényei voltak a harangocskák már részben leváltak a ruházatról, ugyanis az ünnepek, diadalok és fontosabb események jelzésére is használni kezdték őket. Később egyre nagyobb harangokat készítettek, és ezekkel hívták az embereket áldozatra, piacra, vagy fürdőbe. A gonosztevők nyakába is csengőket akasztottak, amikor a vesztőhelyre kísérték őket. A gazdagabb római patríciusok házainak tornácán is harangocskák lógtak, ezzel ébresztették a háziakat, hívták a rabszolgáikat munkára. Diadalmas győzelmi felvonulásoknál, lovakon, diadal- és harciszekereken elengedhetetlen volt a harangocskák csilingelése. Amikor például Nagy Sándort halála után aranykororsóban Memphisbe vitték, a gazdagon feldíszített szekéren százával lógtak a kis méretű ércharangocskák. Ezek a történeti adatok világosan igazolják, hogy mindig jelzésre, figyelem felkeltésre használták őket. A keresztényüldözések idején a keresztényeknél a csengettyűk és kis méretű harangok használata még nem volt gyakorlatban a keresztények között, hiszen ezeket a pogány kultúra részeinek tekintették. Nagy Konstantin ?milánói ediktuma (313) azonban az egész Római Birodalom területén szabad vallásgyakorlatot biztosított a keresztényeknek, s így használatba jöhettek azok az eszközök, melyekkel messzire lehetett jelet adni. Nem kellett már minden keresztény család ajtaját kis fakalapáccsal megzörgetni, ha szentmisére került sor, elég volt csak két, a templom közelében felfüggesztett száraz, vékony és kemény deszkát összeütni, mely tompán koppant ugyan, de viszonylag messze elhallatszott a hangja. Ezek a deszkák a semantrumok (??ž??????, ??ž????????) különböző nagyságúak voltak, attól függően, hogy milyen nagyságú területre kellett elhallatni hangjukat. Közismert neve az előbb említetten kívül a szentfa melynek kézi változata is létezik, az úgynevezett, kézi semantrum. (???????ž??????) Theodoros Studita (+ 826) és Nikephoros Blemmida (+ 1272) még mindig úgy említik a semantrumot, mint az Egyházban általánosan elterjedt és használt hangeszközt.

Egy újabb lépés a harang fejlődésében, hogy négyzet alakú lapokat készítettek, melynek közepén kis fakalapács lógott. Az ilyen módon felfüggesztett kalapács a deszkalap ingatása közben hozzáütődött a deszkához, és így adott hangot. Ezután kerek falapokká, később ugyanilyen alakú, de erősebb pengésű vaslemezekké alakította át őket a célszerűség. A fahangszerek még máig sem veszítették el az Egyház istentiszteletein való szerepüket. A Nagyhét utolsó három napján, egyes helyeken még megperdülnek a tornyokban a kereplők, az oltár mellett pedig a fakolompok. Már csak egy lépés kellett ahhoz, hogy megjelenjenek a mai formájukban ismert harangok. Kezdetben csak kisebb vaslapokból szegekkel összekovácsolt harangokat készítettek (vasa productilia). Később ércből öntötték őket, így lett a ma harangnak mondott hangszer olyan, amilyennek ma is látjuk.

A magyarok kereszténységének első három századából aligha maradtak fenn harangok. Amíg nem találták fel az ágyút, addig háborús eszközök előállítása és pénzverés céljából gyűjtötték őket össze. Alighanem ezeknek lettek áldozatai harangjaink.

A harang történetével szorosan összefügg a harangöntők személye is. Kezdetben csak szerzetesek öntöttek harangot. A városok növekedésével céhek keletkeztek, és virágzottak fel, így a mesterség a XIII. századtól kezdve fokozatosan átcsúszott a világiak kezébe. Elsősorban üst- és vasbográcsöntők végezték ezt a munkát. Valószínűleg nem hozhatott sok bevételt öntőiknek, mert egyrészt nagyon költséges volt, másrészt évszázadokig tartott egy harang, és így a megrendelés nem volt gyakori. A XV. századtól kezdve a harangöntők, mint ágyúöntők jelentkeztek (mivel ekkor találták föl az ágyút), így ők politikailag hatalmas befolyásra tettek szert. Nemegyszer királyok és városok torzsalkodtak kegyeikért. Később, akik így nem tudtak jelentősebb vagyonra szert tenni, vándormesterekké lettek. Ezek az öntők Hamvazószerda táján elhagyták otthonaikat, és csak Mindenszentek táján kerültek újra haza. Püspökségről püspökségre, plébániáról plébániára vándoroltak, hogy munka után nézzenek; összes útipoggyászukat egy mérővessző, írószer, formadeszka, a harangok díszítésére szolgáló sablonok, és betűk modelljei képezték. Ha a mester egy helyen munkát talált, ott nagy tiszteletnek örvendett. Mikor a harang elkészült, saját maga rakta fel a toronyba, aztán új munka után nézett. Érdekesek voltak az ún. vásározó harangöntők is, akik előre gyártott harangokat árultak egy-egy vásári alkalomkor. A mesterség azonban nagyrészt egyes családoknál, és ezek leszármazottainál maradt, így lassanként kiváltak és elkülönültek a harangöntő családok, akik a harangöntés praktikáit titkos kincsként őrizve folytatták munkájukat évszázadokon keresztül.

A harangöntők névtára maga a harang. A XIV. századtól kezdve csak elvétve találunk olyan harangot, amelyen nem szerepel öntőjének neve. Magyarország ma élő, egyetlen harangöntő családjának feje, Gombos Lajos a következőket mondja mesterségéről: A harang elkészítése leginkább a szobrászművészethez hasonlít, csakhogy a harangnak a néma szobrokkal ellentétben meg is kell szólalnia, mégpedig pontosan a megkívánt, megrendelt zenei hangon, a templomtoronyban mellette függő társaival összhangban. A régi időkben a templomi leltárak igen becses darabjai voltak a harangok. Nagyon vigyáztak rá, és ha esetleg mégis háborús célokra kerültek, évekig gyászolták őket. Becsüljük meg tehát őket, vigyázzunk rájuk, és figyeljünk hangjukra !

Olaszliszkán született. Az Egri Tanárképző Főiskola rajz szakán diplomázott. 1980-tól a művészet kisérleti (experimentális) problémáival foglalkozik. 1982-ben felvételt nyert a Fiatal Képzőművészek Stúdiójába, melynek 1996-ig tagja volt. 1986-tól tagja a Művészeti Alapnak MADE. A 80-as években festészeti munkái mellett hosszabb ideig performance-okat, képzőművészeti akciókat rendez. A 90-es évektől festészeti munkái mellett szobrászattal is foglalkozik. Számos hazai és külföldi tárlaton mutatták be munkáit.

Fontosabb csoportos kiállítások:

1990 Bécs-Köln-Budapest Galerie Cult, Galeria 68 ELF,Víztorony Galéria (Jó melóm c. kiállítás)
1990 Budapest, Ernst Múzeum, Stúdió 90
1991 Győr, Napóleon ház, I. International Biennial of Graphic
1991 Budapest, Magyar Nemzeti Galéria, Stúdió 91
1992 Budapest, Ernst Múzeum, Stúdió 92
1992 Graz, Neue Galerie Graz, Achtung arn.
1993 Imatra, Nurmesz, Kuopio (Finnország) Young Hungarian Artists in Finland
1993 Budapest, Ernst Múzeum, Pop Art
1994 Szófia, Magyar Kulturális Intézet
1994 Budapest, Ernst Múzeum, A 80-as évek képzőművészete
1995 Budapest, Vigadó Galéria, Stúdió 95
1995 Budapest, Műcsarnok, Helyzetkép, Magyar szobrászat
1997 Budapest, Műcsarnok, Magyar Szalon 97

Így most idősebb fejjel jut időm arra is, hogy ne csak olvassam a verseket, hanem írjak is. Három éve írok folyamatosan. Most már 5 ? 600 saját versem van. A Pest Megyei Nyugdíjas Amatőr Költők csapatának vagyok hűséges tagja. Itt szakemberek irányításával komoly munka folyik, képezhetem magam és sokat fejlődhetek, tanulhatok. Költő, író barátaim bíztatnak, soha ne hagyjam abba a versírást. A versírás erőt ad ? fiatalít. Ez is egy cél, amiért érdemes élni. Van egy másik nagy szerelmem a Magyar Népművészet. Rajzolok, hímzek, madeira és riseliős terítőket készítek. Ha kézimunkát készítek, a versek is tódulnak a fejembe. Megszépíti, tartalmassá teszi mindkét fajta alkotás az életem. Öröm magamnak, családomnak, barátaimnak. Talán úgy is mondhatnám, a hazámnak. Hiszen, ha az ember alkot, az mindig szép, nemes és maradandó a jövő nemzedéke számára is.

Fáj a szív, és
Fáj az élet
Miért szeretlek
Mégis Téged
Fáj a szív, és
Fáj a szó
Érted élni
Téged várni
Fájó szívem
Csitítgatni
Sajgó vágyam
Fájó lelkem
Kínjait gyógyítgatni
Karjaidban elaludni
Megpihenni
Csakis veled
Veled együtt
Együtt lenne jó

Miért

Miért szeretlek
Miért várlak
Miért vannak bennem vágyak
Miért - miért mondom estig
Miért csak ő, most és mindig
Miért a sok sóhaj, bánat
Miért vágyom csak utánad
Miért várom lépted neszét
Miért mit nő tőled remélt
Miért tőled az életet
Miért tőled szeretetet
Miért tőled csókot, Ámort
Miért tőled minden álmot
Miért mindent tőled várok
Miért Te, kit úgy imádok
Miért Te, kit mindig várok

Szülőhazánk

Magyarok!
Kik régen elszakadtatok
Őseitektől, s az anyaföldtől
Hol vagytok e világban?
Gyökeret vertetek más hazában
Dicsőség Nektek!
Nem könnyű megőszülni becsületben
Más hazában magyarként élni
Megmutatni azt
Mire képes az ember, ha Magyar
S olyanokat képvisel e világban,
Mint Kossuth és Széchenyi
S könnyes lesz a szeme bárhol él is
Ha hallja a magyar Himnuszt szólani.

The heart has pain, and
Life is pain
Why do I love you
And only you?
The heart has pain and
it hurts to talk
Living for you,
Waiting for you,
My aching heart
I try to soothe
I try to heal
My painful desire
My pained soul,
My suffering.
It would be so good
To fall asleep in your arms
To rest completely,
Only with you
Together with you
Together - it would be so good.

Why

Why do I love you
Why I await you
Why these passions in me
Why - why do I say this noon to night
Why "only him, now and ever"
Why all the sighs, why all the pain
Why do I desire you, want only you,
Why do I listen for the sound of your steps
Why does hope sprout only from you
Why love from you
Why kisses from you, why Amor,
Why dreams, just from you
Why all from you I want,
Why you, whom I adore
Why you, I want for you - forever

Our home, our birthplace

Hungarians!
You who have long been separated
From your ancestors, you homeland-
Where are you now?
You put down your roots in another land
Praises to you!
Not easy to ega gracefully
Being Hungarian far from home
And showing poeple what a person can do if
He is Hungarian
Not easy to represent great ones such
As Széchenyi and Kossuth
And you eyes fill with tears
Wherever, whenever the anthem of Hungary sounds.